Ökotárs Alapítvány

Hírek, események

February 11, 2014

A gödöllői vackor is indul az Európai Év Fája versenyen

Február 1-én veszi kezdetét a közönségszavazás és ezzel elindul a negyedik alkalommal megrendezett Európai Év Fája verseny. Idén tíz fára és történeteikre lehet szavazni a www.treeoftheyear.org oldalon. E különleges versenybe elsősorban történetük és kevésbé koruk, méretük vagy szépségük miatt kerülnek a versenyző fák. A február 28-ig tartó versengés eredményét március 19-én hirdetik ki a szervezők a brüsszeli Európai Parlamentben. Az Európai Év Fája verseny főszervezője az Ökotárs Alapítvány cseh testvérszervezete, a Nadace Partnerství. 

November 26, 2013

Nyílt levél a civil szervezeteket érintő várható változásokkal kapcsolatban – avagy a kihagyott lehetőségek tárháza

A civil törvény és a elmaradt PTK harmonizációja kapcsán az Ökotárs Alapítvány több civil szervezettel együtt nyílt levelet fogalmazott meg. 

A levél letöltéséhez kattintson

    August 30, 2013

    Megjelent az új Svájci Magyar Civil Alap pályázati felhívás

    Az Ökotárs Alapítvány az Autonómia Alapítvánnyal, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvánnyal (DemNet) és a Kárpátok Alapítvány-Magyarországgal együttműködve a Svájci-Magyar Együttműködési Program forrásainak felhasználásával pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására. A kibővült Európai Unió gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségeinek csökkentésére, Svájc pénzbeli hozzájárulást nyújt azoknak az országoknak, amelyek 2004. május 1-jén csatlakoztak az Unióhoz.
    A program keretében Svájc összesen 130,7 millió svájci frankkal (kb. 31 milliárd Ft) támogatja Magyarországot. Az együttműködési program a következő területekre koncentrál: az alapinfrastruktúra és a környezet, egészségügy, a magánszektor ösztönzése, kutatás, partnerség és civil szervezetek tevékenysége a környezeti és társadalmi szektorban. A pályázati feltételekhez és a pályázáshoz látogassa meg a svajcivil.hu oldalt.

    August 16, 2013

    Megjelent az USAID Civil Fenntarthatósági Index

    Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatal, az USAID immár több, mint 15 éve minden évben megjelenteti a világ számos országára vonatkozóan egységes módszertannal készülő Civil Fenntarthatósági Indexét. A 2012. évi jelentés Magyarországra vonatkozó fejezete az Ökotárs Alapítvány közreműködésével készült el és immár magyar nyelven is olvasható a letölthető dokumentumban.

    USAID: From The American People

    August 16, 2013

    Nyári szünet

    Az Ökotárs Alapítvány irodája augusztus 19-25. között zárva tart. Munkatársaink legközelebb augusztus 26-án lesznek elérhetők. Addig kérjük szíves türelmüket!

    July 18, 2013

    Éves jelentés 2012

    Elkészült az Ökotárs 2012-es éves beszámolója és mától elérhető honlapunkon. A könyvvizsgált pénzügyi beszámoló mellett közzétesszük a 2012-ben leszerződött és kiosztott adományok listáját és áttekintést adunk az év egyéb fontos eseményeiről, köztük az alapítvány 20. születésnapjának megünnepléséről. Szokásunkhoz híven jelentésünket továbbra is kizárólag elektronikus formában osztjuk meg, a felesleges környezetterhelést elkerülendő. Minden visszajelzésnek örülünk, a beszámolóval vagy munkánkkal kapcsolatban az alábbi elérhetőségen várjuk az észrevételeket: move@okotars.hu vagy solyom@okotars.hu.
    Tovább az éves jelentéshez>> 

    June 12, 2013

    Zöld Nyári Egyetem, Velence, július 18-21

    A már hagyományosnak mondható esemény során intenzív eszmecserére kerül sor neves nemzetközi és hazai előadók közreműködésével különféle zöld témákban. Idén az Állampolgárok Európai Éve, valamint a 2014-es választások kapcsán a a demokrácia állapota és jövője lesz a téma, illetve a hatékony állampolgári részvétel lehetőségei a politikában és a társadalomban. Az interaktív előadások mellett tréningek, workshopok és különféle kulturális programok várják a résztvevőket.Június 15-ig kedvezményes a regisztráció, a részvételi díjban a szállás, teljes ellátás, a programokon való részvétel és a tolmácsolás is benne van. Regisztráció.
    További infók:http://greenacademy.hu/

    May 31, 2013

    Év Fája verseny 2013

    Ismét várjuk kedvenc fáik nevezését történetükkel együtt az Év Fája versenyre. A győztes részt vesz az Európai Év Fája versenyben is, melyen az elmúlt két évben magyar fa lett a győztes!
    Nevezés és további információ: http://evfaja.okotars.hu

    May 31, 2013

    Zöldövezet 2013 pályázati kiírás

    A MOL és az Ökotárs Alapítvány közösen kétfordulós pályázatot hirdet az alábbi két kategóriában:

    A pályázat utófinanszírozott, tehát az elnyert támogatást teljes egészében a program tartalmi és pénzügyi elszámolása után kapja meg a támogatott szervezet. A kiválasztott terület kialakításának/megújításának tervét a helyi közösség bevonásával kell kidolgozni, majd pedig a munkálatokat és a terület utógondozását is a helyi közösség aktív bevonásával, részvételével kell elvégezni.

    May 10, 2013

    Katalizátor Műhelybeszélgetés sikeres társadalmi befektetési programokról egy csésze kávé mellett

    2013-ban a Magyar Adományozói Fórum (MAF) egy új rendezvénnyel szeretne hagyományt teremteni. A „Katalizátor Műhelybeszélgetéseken” a MAF Társadalmi Befektetések Díj 2012-ben díjazott programjai kerülnek bemutatásra két alkalommal, azzal a céllal, hogy az előadó vállalatok jó példákkal szolgálhassanak, megoszthassák tapasztalataikat, és a levont tanulságokat a résztvevőkkel. A Fórum ily módon is szeretné segíteni az idén pályázni kívánókat a sikeres felkészülésben.

    A résztvevők számára a rendezvény szüneteiben alkalom nyílik az ismerkedésre, a kötetlen beszélgetésre és tapasztalatcserére is. A találkozóra a hazai nagyvállalatok és civil szervezetek képviselőit, illetve a CSR-ral és ezen belül a társadalmi befektetésekkel foglalkozó egyetemi oktatókat és - korlátozott számban - hallgatóikat is várjuk.

    Időpont: 2013. június 6. (csütörtök), 08.30 – 12.30 Helyszín: Centrál Kávéház (különterme), 1053 Budapest, Károlyi Mihály u. 9.

    Program
    Jelentkezési lap