Ökotárs Alapítvány

Ökotárs Hírlevél 2010. október

Elindult a szavazás! Megvannak az Év Fája verseny döntősei

Az Ökotárs Alapítvány zsűrijének döntése alapján idén 13 fa jutott tovább az Év Fája verseny nyilvános döntőjébe. A verseny minden előzetes várakozást felülmúló érdeklődést váltott ki: az egész országból összesen 125 fát neveztek magánszemélyek, civil szervezetek és önkormányzatok. A nevezettek közt a legfiatalabb fa 1, a legidősebb 800 éves volt.

A jelölések nagy számára való tekinJászberényi mocsári ciprustettel a zsűri az előzetes tervekhez képest eggyel több fát választott ki továbbjutásra: a 12+1 fa évszázadokon átívelő történetei hitelesen illusztrálják az ember és a természet megbonthatatlan kapcsolatát. A döntőbe négy tölgyfa, két hársfa, egy vadgesztenyefa, egy meggyfa és egy eperfa, egy platán, egy akác, és két különlegesség: egy vasfa és egy mocsárciprus került. A döntős fák mindegyikéhez érdekes történelmi, közösségi vagy személyes történet kapcsolódik, és van köztük pár igazi túlélő is: a péceli akác például egy hatalmas sitthegy mellett áll, abban az erdőben amely Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdejét ihlette. A 350 éves ősi tölgy egy valaha volt tölgyerdő emlékeként, villámtól sújtva áll az oszkói szőlőshegy bejáratánál, az egyéves kis valkói meggyfa pedig egy régi zsidó temetőben sarjadt ki. A budapesti vasfa felnevelésével Paál István szobrász 15 évig kísérletezett, míg magról sikerült kicsíráztatnia és elültetnie egy csemetét.

Részletes információ a döntősökről és a szavazás az evfaja.okotars.hu oldalon érhető el. A végső sorrendet és a verseny győztesét a közönség online szavazatai fogják eldönteni. A szavazás szeptember 10-én indult és október 30-án fejeződik be – ezen múlik, hogy melyik lesz 2010 Év Fája Magyarországon!.

Az Év Fája verseny tizenhárom döntőse:

  • Peruška Mária tölgyfája - Kőszeg és Horvátzsidány között, Vas megyePaál István és a vasfa
  • Nagylevelű hárs az ötvöskónyi kastélyparkban - Somogy megye
  • Platán – a letenyei kastélyparkban, Zala megye
  • Dévaványai „makkfa”- Békés megye
  • Valkói meggyfa - Pest megye
  • Rigatz emlékfa – Alsómocsolád, Baranya
  • Árpád fa – Dad, Komárom-Esztergom
  • Az emlékezés fája - Jászberény, Jász-Nagykun-Szolnok megye
  • Vadgesztenye – Orczy park, Budapest
  • Akác a négyszögletű kerekerdőből - Pécel, Pest megye
  • Eprecske eperfa a börtönből – Galgahévíz, Pest megye
  • Vasfa – Március 15. tér, Budapest
  • Oszkói ősi tölgy - Vas megye

A nyertes fa egy speciális ápolásra, gondozásra feljogosító utalványt kap, amelyet a jelölők díjátadó ünnepség keretében vehetnek majd át. Az összeget a fa egészségét biztosító kezelésre, közvetlen környezetének rendbetételére vagy ha ilyen intézkedésekre nincs szükség, ugyanazon településen őshonos csemeték ültetésére használhatják fel a fa környezetében élők.

További Információ: Sólyom Éva - solyom@okotars.hu - 411 3500,  evfaja.okotars.hu

Az Év Fája vetélkedő az Európai Év Fája versenyhez kapcsolódik; a programot többek között a Cseh Állami Környezetvédelmi Alap, a Cseh Környezetvédelmi Minisztérium és cseh testvérszervezetünk, a  Nadace Partnerstvi támogatja. A verseny magyarországi partnerei és támogatói a Fővárosi Növény- és Állatkert, a Greenman Kft,  a Szegedi Ifjúsági Napok,  a Civil Rádió és a Magyar Televízió.


Döntés a Zöldövezet 2010 pályázat első fordulójáról

Zöldövezet logó

Az Ökotárs Alapítvány Adományi Bizottsága szeptember 2-án döntést hozott a Zöldövezet 2010 program első fordulójára július 1-i határidővel benyújtott ötletpályázatokról. A MOL támogatásával kiírt felhívás keretében közösségi funkciójú zöld területek létesítésére, fejlesztésére és rehabilitációjára kérhetnek támogatást szervezetek, akár iskolákkal illetve iskolai csoportokkal együttműködve az ország egész területén.

A májusban meghirdetett első fordulóban a pályázó szervezetnek csak a kiszemelt területet és az átalakítási elképzeléseket kellett nagy vonalakban röviden ismertetnie, a zoldovezet.okotars.hu oldalon kitölthető on-line adatlapon. A beérkező szép számú, összesen 105 elképzelés közül a bizottság döntése alapján most 60 jutott tovább a második fordulóba. Őket az Ökotárs a közösségi tervezésről szóló ingyenes kézikönyvvel, valamint szeptember-október folyamán egynapos „tértervező” tréningekkel segíti. Ezt követően a helyi közös tervezői munka eredményeként született, részletesen kidolgozott elképzeléseket kell a második fordulóban bemutatni, amelynek beadási határideje 2011. január 7. lesz.

További tájékoztatás: Temesvári Szilvia - 411-3500 - zo2010@okotars.hu, zoldovezet.okotars.hu
Az eddigi években MOL anyagi és az Ökotárs Alapítvány szakmai támogatásával Magyarországon 134 Zöldövezet projekt valósulhatott meg, de a program sikerrel működik Szlovákiában és Romániában is. Ennek alaposabb felmérése érdekében idén nyáron kérdőívvel kerestük meg valamennyi hazai támogatottat, akik közül végül 68-an válaszoltak. A kvantitatív és kvalitatív részből álló kutatás egyebek mellett azt vizsgálta, hogy a projektek mennyi helyi erőforrást tudtak mozgósítani mind pénzben, mind önkéntes munka formájában, melyek voltak a siker legfőbb tényezői (és esetleges akadályai), változott-e a helyiek hozzáállása a megszépült területhez, folytatódott-e az ennek kapcsán elindult közösségi összefogás. Az eredmények hamarosan olvashatóak lesznek a friss arculattal és kibővített tartalommal megújuló honlapon!

 

Tájséták Somogyban és Fejérben

 

E hétvégére számos érdekes helyszín, műemlék épület máskor zárt kapui nyíltak meg a látogatók előtt. A séták állomásain a nézelődésen túl a kulturális értékekkel, a táj hagyományaival, helyi legendákkal, mai és múltbéli mesterségekkel kapcsolatos interaktív feladatok is várták a helybélieket és a turistákat. Bár a hétvégi hűvös-esős időjárás nem volt éppen kirándulásra csábító, mégis sokan kerekedtek fel, hogy együtt megismerkedjenek lakóhelyük rejtett értékeivel és részt vegyenek a pontgyűjtő játékban, amelyen a nap végén közös ünnepléssel egybekötött sorsoláson izgalmas nyereményekkel lehettek gazdagabbak a szerencsések.

Így például Balatonmáriafürdőn az Ihász villánál II. világháborús bombatölcsérbe telepített kerti tavacskát és sziklakertet mutattak be a leleményes tulajdonos leszármazottai. A szomszéd portán magángyűjteményéből válogatott egy kiállításnyi régi képeslapot a házigazda. Somogyszentpál határában a XIII. századi vajaskéri templom romjaira lehetett megnézni, a nap végén pedig az eredményes versenyzőket a híres szentpáli sajtos pogácsával vendégelték meg a helyiek.
Kéthelyen traktorokkal járták be az érdeklődők a környező Baglas hegyet, megismerkedhettek az 1773-ban épült Öregbaglas pincészetével és a Balaton környéki borokkal. Emellett szőlőt darálhattak, betyárkodhattak, és természetesen nem maradtak el a kóstolók sem. Sárbogárdon kerékpárokkal, illetve a biztosított lovaskocsin járták be a vendégek a környékbeli –településeket is felölelő útvonalat, sőt a kulturális és természeti értékek megtekintése közben mézet is kóstolhattak.
TájsétákAz apró Gadány bája és természeti környezetének bemutatása mellett egy helyi porta méhészetébe hívogatott, majd a pinceszeren szőlő-, és borkóstolást rendezett. Nemesdéd és Vése közvetlen jószomszédok módjára együtt szervezett tájsétát, és ehhez kapcsolódóan a települések csodaszép környékét is érintő vezetett bringatúrát. Itt mindenki megtanulhatta, hogy miként fonják a vései kukoris perecet, illetve miként készül a nemesdédi asszonyok híres langallója.
A helyi kulturális séták minden helyszínen az akadályverseny ajándéksorsolásával, szívélyes vendéglátással, zsúrral, pogácsázással vagy bográcsos helyi dínomdánommal zárta rendezvényét. Településenként a rendezvények programját és az épületek nyitva tartásának időpontját a www.oroksegnapok.hu és a www.tajertektar.hu oldalakon lehet megtalálni.

 

Kerékpártúra a „Vasfüggöny” mentén

A „két világrendet” egymástól hermetikusan elzáró, hírhedt vasfüggönyt első ízben  Magyarországon nyitották meg jelképesen az 1989-es fertőrákosi Páneurópai Piknik résztvevői. Az azóta eltelt két évtizedben, a rossz emlékek halványulásával egyre többen ismerték fel, hogy milyen váratlan, közös kincset jelent ez az évtizedeken át érintetlen, ipari objektumokkal el nem csúfított zöldfolyosó.

Vasfüggöny túraEnnek védelmére indította el a Természetvédelmi Világszövetség (International Union for Conservation of Nature – IUCN) 2004-ben Európai Zöld Sáv (European Green Belt) programját, melynek célja „a Barents-tengertől a Fekete-tengerig húzódó ökológiai hálózat gerincének létrehozása”. 

Zöldutas jellegű fejlesztések eddig többnyire a 6800 km hosszú, a légi fotókon is jól láthatóan összefüggő Zöld Sáv közép-európai részén történtek. Néhány éve Magyarországon is létrejött a Fertő-tavat a magyar–osztrák–szlovén hármashatárral 300 km hosszan összekötő Vasfüggöny Túraút, melynek koordinációját a Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ látja el. Ezt a nyomvonalat a szlovén, a horvát és a szerb határ mentén folytatva, zöldutas szemléletben továbbfejlesztve, a helyi szinten gondozó szervezetekkel partnerséget kialakítva tervezi életre hívni az Ökotárs Alapítvány és a Zöldutak Módszertani Egyesület a hazai Vasfüggöny Zöldutak hálózatát, az egykori határzár teljes hosszában, Rajkától Kübekházáig.

E folyamat egyik első lépéseként 2009-ben egy kicsiny, de elszánt kerékpáros csapat járta végig a Dráva mentét Magyarbólytól Letenyééig, idén szeptember 19. és 23. között pedig a következő, Szentgotthárdtól Kőszegig tartó szakaszra került sor. A túra résztvevői – a hazai zöldutas hálózat aktivistái – az Őrségi Nemzeti Park és a művelődési központ munkatársainak kalauzolásával ismerkedtek meg a potenciális helyi partnerekkel, az útvonalra felfűzhető természeti és kulturális értékekkel, turisztikai szolgáltatásokkal és adottságokkal. A Szentgotthárdi Kerékpáros Egylet jóvoltából kapott bicikliken tekerve útközben olyan különlegességekkel találkoztak, mint a Goján Pál korábbi határőr gondos gyűjtőmunkája eredményeként létrejött felsőcsatári Vasfüggöny múzeum. Az utVasfüggöny múzeumolsó napon bejárták az Alpannonia túraútat, amely egy osztrák-magyar közös projekt keretében létrejött, Semeringtől Kőszegig tartó túraútvonal, jelzésekkel és csatlakozó turisztikai szolgáltatókkal. Velem után érintették a cáki pincesort, amely élő falumúzeumként őrzi a szőlőművelés évszázados hagyományait. Kőszegen az Írottkő Natúrpark Egyesület elnöke mutatta be a Jurisics Vár kertjében létrehozott gyógy- és fűszernövénykertet, valamint a Natúrpark területén működő helyi termék előállítók termékeit is árusító kis boltot, mely a fűszernövénykertet körülvevő várfal egyik kaputornyában lett kialakítva. A zöldutas „hírvivők” és a polgármesterek, civil szervezetek közötti hasonló beszélgetések, a kapcsolatépítés jól megalapozza a következő évek fejlesztőmunkáját, annak érdekében, hogy létrejöjjön a valóban élő, helyi közösségeket és látogatókat egyaránt összefogó és megmozgató zöldút a nyugati határ mentén.

 

Őszi eseménynaptár

Az Ökotárs Alapítvány régebbi és újabb programjai mozgalmas és eseménydús őszi hónapokat kínálnak partnereinknek, támogatottainknak és minden a civil társadalom és a környezetvédelem iránt elkötelezett érdeklődőnek:

  • November 17. Állam-civil Kapcsolatok: Mire jó és miért probléma a civil szervezetek támogatása? – szakmai konferencia a közhasznúsági rendszer reformjáról, az közfinanszírozási szabályok problémáiról és tágabb értelemben véve a civil nonprofit szervezetek jogi-szabályozási környezetének fejlesztéséről Magyarországon és a környező államokban. (Az időpont még nem végleges.)
  • November 18. Év Fája vetélkedő díjátadó ünnepsége: Az európai Év Fájaversenyhezkapcsolódó, Magyarországon idén első ízben meghirdetett felhívásra összesen 125 fát jelöltek magánszemélyek és szervezetek. Ezek közül a szakmai zsűri döntése alapján 13 került a nyilvános döntőbe, közülük a közönség szavazatai alapján győztes fa nyeri el a megtisztelő címet 2010-ben. A koncerttel és kiállítással egybekötött ünnepségen adjuk át a fát megillető díjat, de az érdeklődők meghallgathatják a többi döntős szívhez szóló, közösségeket megmozgató történetét is.
  • December 6. Norvég Civil Támogatási Alap zárókonferenciája, Múlt és jövő: eredmények és tervek címmel. A rendezvényen a támogató EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus és a támogatott civil szervezetek szemszögéből is bemutatjuk az alap elmúlt 3 évét, de a résztvevők megismerkedhetnek a pályázatok mennyiségi és minőségi jellemzőit vizsgáló kutatás eredményeivel valamint a szomszédos országokban működő hasonló alapok tapasztalataival is. Emellett kitekintünk a jövőbe, a Finanszírozási Mechanizmus következő, 2014-ig tartó időszakára is.

További információ

Móra Veronika
igazgató, Ökotárs Alapítvány
411-3510,