NyitóoldalAdományozásEseményekZöldút – VidékfejlesztésCivil TársMagunkról / KapcsolatPénzügyi jelentésKöszönetnyilvánítások

Szervezetünk tagja az EPSD-nek

Küldetésünk

A zöld mozgalom erősítésén, támogatásán keresztül kívánunk hozzájárulni egy környezettudatos, a nyilvánosság részvételén alapuló demokratikus intézményrendszer és társadalom kialakulásához.

A környezetvédő mozgalom fejlődését adományokkal, tréningekkel, ösztöndíjas programokkal és szükség szerint szakértői, illetve technikai segítségnyújtással kívánjuk elérni.

Civil Társ

2003-ban a civil szektor jogi, szabályozási környezetének fejlesztésére elindított programunk 2007 elején hivatalosan lezárult. Jelentős eredményeket értünk el négy év alatt, de feladataink korántsem értek véget. A szervezetek működésének szabályozását irányító törvények, rendeletek összessége még korántsem mondható „civilbarátnak”, és nem segítik elő a szféra fenntarthatóságát és fejlődését. Lehetőségeink szerint folyamatosan dolgoztunk ezen a területen.

Több más szervezettel együtt nyomon követtük az új jogszabályok és törvénymódosítások létrejöttét és elfogadását.

Az év legfontosabb eseménye A kormányzati civil kapcsolatok fejlesztését szolgáló egyes intézkedésekről szóló 1065/2007 kormányhatározat augusztusi elfogadása volt, amely a következő három évre meghatározza a fejlesztések irányát. A határozat előkészítése 2006 őszén tevékeny részvételünkkel történt. Végső formájában az eredeti elképzelésekhez képest szűkebb területeket érint, de sok ponton tükrözi javaslatainkat. Például: A nemzetközi szervezetek kölcsönös elismeréséről szóló 124-es Európa tanácsi egyezmény hazai ratifikálását már korábban felvetettük.

A kormányhatározat legjelentősebb célkitűzése egy „Civil-portál” létrehozása 2008 folyamán.

A 2007. év első felében szakértőinkkel együtt nyomon követtük a kormányhatározat tervezetének sorsát. Ehhez kapcsolódóan átfogó javaslatokat tettünk a kis szervezetek adminisztrációjának egyszerűsítésére. A portál szerepe egy egységes, közhiteles civil nyilvántartás megvalósítása a regisztráció és az elektronikus ügyintézés lehetőségével, kiváltva a jelenlegi rendszert, amelyben az alakuló szervezeteknek külön-külön nyilvántartásba kell vetetnie magukat a megyei bírósággal, adóhatósággal és egyéb szervekkel.

A szektor régi keletű problémáira kínálna megoldást így a portál, de a rendszer bevezetéséhez több jogszabály módosítására van szükség.

Változtatni kell a szervezetek nyilvántartásának jelenlegi gyakorlatán, beleértve az „alvó”, nem működő szervezetek kiszűrését is. Jelenleg még azt sem tudjuk megbízhatóan megmondani, hogy valójában hány civil szervezet van Magyarországon!

A kormányhatározat elfogadása mellett két, a civil szektor szempontjából jelentős jogszabály módosítására is sor került. Ezek a Nemzeti Civil Alapprogramról és a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásáról szóló törvények.

Mindkét folyamatban konstruktívan részt vettünk és véleményünket rendszeresen kifejtettük.

A Nemzeti Civil Alapprogram esetében, elsősorban az elmúlt négy év gyakorlati tapasztalataira épülő kiigazítások történtek. Az 1%-os törvény módosítása több jelentős változást hozott, pl. a zárt boríték helyett immár az adóbevallási nyomtatvány részeként rendelkezhetnek az adózók egy százalékukról. Az egyszerűsített eljárástól várhatóan nő a felajánlási kedv, és remélhetőleg azok is beírják majd egy-egy szervezet adószámát, akik eddig nem akartak bíbelődni a külön nyomtatvánnyal. Ez ki fog derülni az ősz folyamán, amikor az APEH nyilvánosságra hozza az idei felajánlások mennyiségét.

A jogszabályi változtatások előkészítésének és egyeztetésének folyamatában legfőbb kapcsolattartónk a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Társadalmi Párbeszéd és Civil Kapcsolatok Főosztálya volt. Hatékony együttműködésünk folytatásaként az év végén megbízást kaptunk a Főosztálytól, a Helyi érdek – helyi érték kézikönyvünk alapján, egy képzéssorozat megszervezésére, az önkormányzatoknál dolgozó civil referenseknek illetve felelősök számára. A rendezvények lebonyolítása már a 2008-as év feladata.

Mindezek mellett más civil munkacsoportok, együttműködési hálózatok tevékenységét is igyekeztünk elősegíteni. Az Aarhusi Egyezmény 2008-ban esedékes konferenciája alkalmából kezdeményeztük egy párhuzamos, alternatív civil jelentés összeállítását. A beszámoló a környezeti ügyekben történt társadalmi részvétel hazai helyzetéről szól. Aktívan részt vettünk továbbá a Civilek a Nemzeti Fejlesztési Terv Nyilvánosságáért csoport munkájában és jelentéseinek összeállításában.

A civil-önkormányzati együttműködés erősítése az év elején és végén is hangsúlyos szerepet játszott: 2007 márciusában másodszor ítéltük oda a Valódi Civil Partnerségért díjat, melyet modellértékű együttműködéseik elismeréseként önkormányzatok kaphatnak civil szervezetek jelölése alapján. A szimbolikus értékű díjat idén a Nagycsaládosok Szent Lőrinc Egyesületének jelöltje Budapest XVIII. kerületi önkormányzata kapta, míg Szentgotthárd különdíjban részesült. A visszajelzések alapján, év végén ismét meghirdettük a jelölési felhívást. A díjat harmadjára 2008 márciusában fogjuk átadni.