„…és a zöld vetés ifjan,
Szakáll nélkül, rohadt meg.
Üres az ól a vízbefúlt mezőn,
A mételyes nyáj hizlal varjakat;
Iszap borítja a pásztor-tekét,
S a gyalogösvényt a szép zöld gyepen
Ki sem vehetni, mert nem járja nyom…”
William Shakespeare: Szentivánéji álom , II. felvonás 1. szín (ford: Arany jános)
Írta volt Shakespeare Will, hiába, nincs új a nap alatt. Kérdés persze, még meddig virrad ez a nap, hogy szüntelen hódolhassunk legendás kedvtelésünknek: végérvényesen elpusztítani életterünket? Egyedülálló teljesítmény ez, afféle negatív rekord, keresve sem találni még egy ilyen fajt, széles e univerzumban! Vicces? Inkább tragikomikus. Szegény zöldek, pedig olyan aranyosak! Mondogatják a magukét, mondogatják, most már kis hazánkban is több évtizedes távlatokban, és évről, évre jelentenek.
Ám legyen. Hölgyeim, és Uraim! Ez itt az én éves feljelentésem!
Feljelentem magunkat, a felelőtlenségünkért, a figyelmetlenségünkért! Hogy teszünk rá, mert nem a mi dolgunk, hogy fogalmunk sincs a planétán zajló drámai eseményekről, hiszen nem velünk történik, ez az egész nem velünk történik meg. Van egy rossz hírem, de! Ez a mi számítógépes játékunk, ahol mindösszesen egy életünk van, és a nagy rakás semmi, amit magunk után hagyunk, egy lüktető szeméttelep, a betondzsungelek élhetetlen falansztere. Rémálom.
Vannak, akik már felébredtek. Vannak, akik helyettünk teszik meg az első lépéseket az ellenkező irányba, felismerve, hogy fejlődésünk túljutott a józanész zenitjén, és egyszer csak nem lesz több dobásunk. Vannak, akik hisznek a civil erőben, és abban, hogy az állampolgárság nem csak kötelezettségekből, jogokból is áll, és ezek a jogok gyakorolhatóak. Vannak, akik már most azon dolgoznak, hogy holnap is legyen.
Novák Péter – Mindenes