A Zöldút program rendkívüli bemutatója
A budapesti World Science Forum elnöki panelje után Sólyom László köztársasági elnök Heinz Fischer osztrák, Stjepan Mesić horvát és Karolos Papoulias görög államfők társaságában november 8-án a Budakeszi Vadasparkba látogatott. Ezt megelőzően az államfők a Magyar Tudományos Akadémián rendezett Nemzetközi Tudomány Világfórum keretén belül a fenntartható fejlődés lehetőségeiről tárgyaltak.
A Vadasparkba látogató elnököket Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő vezérigazgatója üdvözölte. Ehhez kapcsolódóan egyedülálló alkalom nyílt arra, hogy a Vadaspark munkatársai és partnerei bemutassák a magas rangú vendégek előtt a fenntarthatóságot szolgáló gyakorlati környezet- és természetvédelmi munkájukat, az itt zajló környezeti és természetismereti oktatást, a Vadaspark fejlesztési célkitűzéseit valamint egyes országos és térségi zöld programokat és projekteket.
Itt mutatkozott be az Ökotárs Alapítvány és a Budavidék Zöldút, mely utóbbi célja a térség 12 településén a természeti és kulturális örökségen alapuló aktív turizmus megteremtése. A Zöldút módszer hazai adaptálását és az Ökotárs ebben betöltött koordináló szerepét Foltányi Zsuzsa, az alapítvány tanácsadója ismertette a megjelentekkel, a Zsámbéki-medencében és térségében folyó helyi munkáról pedig Kapovits Judit, a Budavidék Zöldút Szövetség elnökségi tagja beszélt. Maga a Budakeszi Vadaspark a Zsámbéki-medencében futó Zöldút kapujaként szintén aktív szerepet vállal a térség fejlesztésében.