Horányi ifjúsági tábor zöld szervezetek vezetőinek – benyomások, személyes élmények
„Sokat hallottam az Ökotárs Alapítvány 2004-es „nyári ifjúsági táboráról”, amelyet a zöld mozgalom „új generációja” számára szerveztek a szentendrei-szigeti Horányban, úgyhogy 2005-ben nagy várakozásokkal jelentkeztem a rendezvényre. Az előző év résztvevői lelkesen meséltek a viták színvonaláról, a kreatív és továbbgondolásra serkentő ötletekről, amelyekkel szembesültek illetve a résztvevők által gyakorolt (társadalom- és ön-) kritika érettségéről és mélységéről – úgy tűnt, szinte mindenki energiával és ihlettel tele tért haza a táborból. Így aztán, bár lelkes voltam, kissé csalódtam, amikor kiderült, hogy több, általam nagyra becsült „mozgalmár” az utolsó pillanatban mondta le részvételét.
Mint azt a szervezők elmondták, a mentségül felhozott okok skálája az egyéb elfoglaltságoktól odáig terjedt, hogy volt, aki azért nem jött el, mert barátai is visszakoztak, ezért úgy látszott, hogy az „elmék találkozója” a várakozásokhoz képest kevésbé izgalmas lesz. Noha igaz, hogy a nyári időszak általában valóban nagyon „sűrű”, ezt mégis sajnáltam, és az a benyomásom támadt, hogy a csoport az elitizmus határán mozog. Bár ez némileg elkedvetlenített, reméltem, hogy lehetőségem nyílik a közös gondolkodásra vidéki aktivistákkal is, akikkel általában kevés a kapcsolatom.Vegyes élményekben volt részem. Egyfelől, a három nap, amelyet a „nyári iskolában” töltöttem, segített néhány olyan új terület azonosításában és feltárásában, amelyek meghatározzák az elkövetkező években munkám irányát. Ötletek születtek egy „közös portfolió” létrehozására, amellyel a bankok etikai elveinek felállítására hathatunk, de volt elképzelés nagyobb arányú adománygyűjtésre is, téglajegyek formájában, egy közös iroda vagy „zöld ház” létrehozása érdekében. Gondolkoztunk egy hosszabb nyári egyetemen is, amely több időt biztosítana a közös identitás és mozgalmi stratégia megerősítésére. Bár ott van nekünk az éves Országos Találkozó, azonban nem alkalmas az igazán nehéz kérdések megvitatására, sokkal inkább a kormány és a társadalom „hűséges ellenzékének” szerepét vette fel… de persze kérdés, hogy erre valaha egyáltalán sor kerül-e!
Fontos és hasznos volt az új kapcsolatok kiépítése, amelyek az elmúlt év folyamán lehetővé tették, hogy nagyobb bizalommal forduljak szervezetekhez és aktivistákhoz, mint ha nem töltöttünk volna együtt időt a táborban. Hogy csak egy példát említsek, könnyebb volt egyes szervezeteket bevonni a „Globális Projekt Videó-bank” hálózatba, amelynek kiépítése munkám egyik fontos eleme, úgy, hogy találkoztam már velük, együtt söröztünk, és így kicsit többet tudtam arról, hogy hogyan győzhetem meg őket. Örülök annak is, hogy baráti viszonyba kerültem a Csalán Egyesület tagjaival, ami igen fontos volt az idei OT programjainak megszervezésében. Köszönöm!
Másfelől azonban, ha igazán őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, hogy a beszélgetések nem voltak annyira izgalmasak és vitára ingerlőek, mint szerettem volna, sőt eléggé zavart, hogy a zöld mozgalom mennyire alacsonyra teszi a mércét: úgy tűnik, nincsenek világosan kimondott „nagy elvek”, kevés a társadalmunk – és ezzel környezetünk – problémáinak gyökeréről való rendszeres gondolkodás, nincsen jövőkép, valódi stratégia. A mozgalom úgy látszik, „rutinból” működik: vannak igazán keményen dolgozó és elkötelezett emberek (és ezt tényleg így gondolom, nem hízelegni akarok!), de hiányoznak a körülöttünk lévő világról, az aktuális globális folyamatokról és azok helyi megjelenéséről – arról a környezetről, amelyben élünk és dolgozunk – alkotott elképzelések.
Úgy éreztem túl elvontak maradtunk, nem léptünk ki a „pályázom, tehát vagyok” projekt-mentalitásból, és nem voltunk eléggé távlatosak ahhoz, hogy beszélgetéseink megtöltődjenek tartalommal. Ez elég komoly vád, amivel azonban magamat is illethetem: folyamatosan fel kellene tennünk magunknak a kérdést, hogy mit csináltunk, és merre tartunk. A megoldás szerintem nem a hosszadalmas stratégiai ülésekben és szervezetfejlesztési folyamatokban rejlik, ehelyett inkább a szélesebb civil párbeszéd, a közös jövőkép megtalálása, a valódi helyi közösségekbe való jobb bevonódás, illetve – ki merem mondani – a napi civil politika segíthet hozzá. Ez az, amit a saját munkámból is hiányolok, és bár Horány közelebb vitt a probléma meghatározásához, de sajnos nem a megoldásához.Mit szerettem volna Horánytól? Hogy szembesüljek nagy zöld eszmékkel, hogy ösztönözzenek a mélyebb gondolkodásra saját előfeltevéseimről, hogy ötleteljünk új stratégiákról és hogy őszintén és kritikusan elemezzük a magyar zöld mozgalom állapotát, kitekintve a globális helyzetre is. Horány kezd intézménnyé válni: vannak vele szemben elvárásaink, de ahogy a mondás tartja: „minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel” – ez igaz erre a táborra is. Szükségünk van rá, és ezért nekünk kell működővé tennünk. Remélem, jövőre még többet tudunk kihozni magunkből!”
Tracey Wheatley, Védegylet