NyitóoldalAdományi Program
Példák adományainkbólAdományi adatbázisStatisztikákAz év adományozottjaKözösségi faültetésAlternatíva az atomenergiára
Zöldút ? VidékfejlesztésCivil TársKerekítsd a világotMagunkról / KapcsolatPénzügyi jelentésKöszönetnyilvánítások

Szervezetünk tagja az EPSD-nek

Küldetésünk

A zöld mozgalom erősítésén, támogatásán keresztül kívánunk hozzájárulni egy környezettudatos, a nyilvánosság részvételén alapuló demokratikus intézményrendszer és társadalom kialakulásához.

A környezetvédő mozgalom fejlődését adományokkal, tréningekkel, ösztöndíjas programokkal és szükség szerint szakértői, illetve technikai segítségnyújtással kívánjuk elérni.

Zöld Fiatalok

Budapesti piknik

Az Ökotárs Alapítvány támogatásával valósult meg 2006 június 24-én a Zöld Fiatalok Egyesület piknikje a lánchídi Alagútban, amely egyben a szervezet ötéves születésnapjának rendhagyó megünneplése is volt. Az autók elől szombat délutánra elzárt Alagútban zongorakíséret és szendvicsek mellett piknikezhettek, tollasozhattak, pingponglabdázhattak a járókelők, de volt még kispályás foci és zsonglőr-bemutató is. A Clark Ádám téri bejáratnál pedig 40 m² zöldfelület (gyeptégla) hívogatott belépésre (ami a rendezvény után egy óvoda udvarán él tovább).

Az egyesület tagjai úgy gondolták, hogy a ZÖFI szellemiségével sokkal jobban összefér egy ilyen, bárki számára nyitott rendezvény, semmint egy svédasztalos vacsorával való ünneplés. Valaha ugyanis az Alagútban is „élt” a város, mára pedig egy egyszerű áteresztő-csővé vált, ahova kétlábúaknak immáron belépni sem „ajánlott”. Az Alagút a feje tetejére állított, élhetetlen város szimbóluma, ahol nem a forgalom idomul az emberhez, hanem az ember a forgalomhoz. Ezért az akcióval az autósforgalom túlburjánzására, a fenntartható módon közlekedők (pl. gyalogosok, biciklisták) háttérbe szorítására, a levegőminőség romlására, és nem utolsó sorban a közterek elsivárosodására hívták fel a budapestiek figyelmét.